Ha tényleg léteznek jósálmok, ha álmunkban tényleg látjuk a jövőt, vajon megakadályozhatjuk-e a katasztrófákat, bűntényeket és tragédiákat? (Mint a Prekogok S. Spielberg Különvéleményében)

A '60-as években az angol pszichiáter, John Barker megalapította a Központi Előérzet Hivatalt, hogy megpróbáljon választ találni erre a kérdésre. HArminc évnyi aktív kutatás után esetek és bizonyítékok ezreit gyűjtötte össze, de kiderült az is, hogy a jósálmok csak a nagyon közeli jövőt látják. Vagyis még arra sincsen idő, hogy egyáltalán regisztrálják, és kielemezzék az információkat. Egyszóval, nincs idő...

Lehet-e mégis valamilyen hasznot húzni az előrejelző álmokból? A pszichológia határozottan bólint, hiszen az álmok megfigyelésével javul az intuíciós készségünk, ami nem kevés előnnyel jár az életünkben.

A humán tudományok doktora, Christine Hardy 2002-ben publikált A lelked a gyógyír? c. munkájában azt írja: Az egyik legfontosabb dolog, hogy ha hallgatunk ezekre az álmokra, vagyis felismerjük őket, és a lehetőségét annak, hogy egy valóságos jövőt hordoznak magukban, nagyon komoly perspektívákat nyithat a sajár jövőnk tekintetében. Ráadásul ezáltal sokkal intenzívebb, gazdagabb életet élhetünk. Ez a tudat feltárása: lehetővé tesszük a tudattalan számára, hogy szabadon megnyilvánuljon, és az segít, hogy felfedezzük gazdag belső világunkat.

Ugynakkor a tudat feltárásához elengedhetetlen,  hogy felülvizsgáljuk berögzült hiedelmeinket, és elfogadjuk, hogy a lelkünk - ami a tudomány számára megfoghatatlan, kikutathatatlan örök rejtély, sokkal inkább az, mint mondjuk a világűr! -  még felfedezésre váró, de annál valóságosabb tartományokat rejt. 

Rudyard Kipling, a Dzsungel könyvének írója, meggyőződéses racionalista, azt írja az emlékirataiban: egyszer megbizonyosodhattam afelől is, hogy áthágtam a végzetem írta határokat.

Azt meséli el, hogy álmában látta magát, egy olyan ruhában, amit sohasem viselt azelőtt, egy repedezett kövekkel borított teremben. Egy sorokba rendeződő embercsoport közepén állt, az emberek pedig ugyanolyan ruhát viseltek, mint ő, mögöttük pedig embertömegek tolongtak. Azután a tömeg szétoszlott. Akkor valaki megragadta a kezét, és azt mondta neki: szeretnék mondani valamit.

Kiplinget nagyon felkavarta az álma, ébren is gyakran járt az eszében, anélkül, hogy rájött volna, mit is jelenthet. Két hónappal később a a Westimnster-i apátságon rendezett ceremónián tudatosult benne: összeállt a kép. A szokatlan öltözet, a sorokba rendeződött emberek, a tömeg, a repedezett kőburkolat... a balszomszédján helyet foglaló testes úriember pocakjától pedig nem látta a ceremóniát! A végén valaki a kezére helyezte az övét, és azt mondta: kérem, legyen szíves, szeretnék mondani valamit Önnek...

Hogy a mesének tanulsága is legyen, Kipling így zárja a történetet: Mégis, miként, és főleg miért adatott meg nekem az, hogy olyan képkockáit láttam meg életem filmjének, amik még le sem peregtek?

 Philip K. Dick 1956-ban publikált Minority Report- jában (Különvélemény) a hős arra kényszerül, hogy megoldást találjon a mindnyájunkat foglalkoztató kérdésekre: a jövőnk előre meg van írva? Vagy képesek vagyunk befolyásolni? És mit is jelent a szabad akarat?

És ezek a kérdések legalább annyira felkavaróak mint az , hogy az előrejelző álmok jelente a könyvbentökéletesen egybevág azokkal a megfigyelésekkel és vizsgálati eredményekkel, melyekre a parapszichológus kutatók jutottak az elmúlt 20 évben...