Sziasztok!

Rendkívül furcsát álmodtam. Ritkaság, ha ennyire komplex tud lenni egy álom, és ennyire nem felel meg a valóságnak. Nem is untatlak tovább benneteket, rátérek a lényegre. :-)

Víz alatt játszódik az eset, ahol egy tengeralattjáróban, vagy tengeralattjáróféle létesítményben vagyok. Tudom, hogy a tengerben vagyok, bár a víz színe és milyensége olyan, mint egy tóé (természetes világosság van a víz alatt, a víz pedig kristálytiszta). A létesítménynek van egy "ablaka" (üveglap), amin át láttam az imént említett dolgokat. Vannak további ablakok, amelyek egyszerű, mai "házi ablakok" (mint ami a nappalikban is szokott lenni), sőt néhány bukóra ki is volt nyitva, viszont a víz nem folyt be. Nem igazán tudom kellően jellemezni, de olyan volt, mintha a vízben fújt volna a szél. Ahogy kidugtam a kezem azon a kis résen (ablak => bukó), nem a vízbe nyúltam, hanem a semmibe, a kezem pedig érezte a szelet. Ez valahogy az álmombeli énemnek sem tetszett, ezért visszasétáltam a központi teremben található "üvegablakhoz". Láttam, ahogy a vízfelszín alatt vagyunk, és a kövek közül kinövő barna színű sásokat (vagy mik azok a növények) fújta a szél balról jobbra. Kissé értetlenül néztem magam elé, viszont ebben a pillanatban...
Az épületben nem csak egyedül voltam. Ott volt anyukám, a kutyám és egy férfi, akit nem láttam, nem hallottam, csak tudtam, mit tett. Ez a kérdéses ember megbütykölte a "tengeralattjáró" motorját, így ha az 15%-nál gyorsabban pörögne, akkor felrobbanna az egész. Ő valahogy (az álmomban sem tudtam) elhagyta a "tengeralattjárót", aminek a következménye az lett, hogy betört a víz.
A "létesítmény" 25 szintből állt, a központi terem pedig a 22. vagy a 23. szinten volt, ahol én és az anyukám is tartózkodott. (A 25. szint - ide csak lifttel lehetett felmenni - a szárazföldre vezetett, pontosabban egy magaslesféleségre, ahol alattam zombik voltak. Ez az ún. magasles nem a víz felett volt, hanem valahol a szárazföldön, mivel láttam a kék eget, a bárányfelhőket, a talajt és a Napot is.) Volt egy lépcsőházféleség, ami az 1-24 szintet kötötte össze. Fontos momentum, hogy a víz nem állandóan tört be, hanem szintenként. Én a 22. vagy a 23. szinthez tartozó lépcsőnél álltam, és ahogy lenéztem, láttam, hogy a víz egyre csak nő. Nagyon sok idő telt el két szint ellepése között, viszont az adott szintet hamar ellepte - mintha periodikusan történt volna. Egy mosógéphez tudnám hasonlítani: hirtelen kinyomja magából a vizet, utána semmi, megint víz, megint semmi - elönti a víz szintet, vár, elönti a víz a szintet, vár és így tovább. Én kezdtem pánikba esni, mert hogy ellep a víz és meghalunk stb, de anyukámat ezen hír meg se hatotta. Állandóan azt hajtogatta, hogy várjak, majd megoldódik, nyugalom. (Háttérinfó: anyukám egyáltalán nem ilyen típus). Én már működésbe akartam hozni a "tengeralattjárót", és szépen, lassan, elmenni vele, vagy kilőni magamat egy torpedóval, és akkor elérem a felszínt, de anyám csak nyugtatgatott. Azt éreztem, mintha tudná, hogy meg fog oldódni minden (vagy nem is tudom). Visszamentem a lépcsőházhoz, és leültem az első lépcsőfokra. A víz jött és jött, de mikor elérte volna a lábam, egyszerűen elszívta valami (mintha az első szinten "kihúzta volna valaki a dugót", és így a "lefolyó" elszippantotta volna a vizet). Én megrémültem, lementem valahogy a legalsó (1.?) szintre, ahol találkoztam a kutyámmal. Felvettem a búvárruhámat (bár inkább asztronauta-hacuka volt), és azon gondolkoztam, hogy a kutyámnak hogyan biztosítok levegőt. Volt ott egy - direkt kutyáknak készült - búvármaszk, de oxigénpalack nem volt hozzá. Emlékszem, gondolkodtam-gondolkodtam, hogy miként oldjam meg a helyzetet, amikor megláttam a földön a tablettaszerű ajtót (kör alak, és mint a liftajtó, "kettényílik"). Tudtam, hogy ez az ajtó (zsilip) a vízbe vezet - és azt is tudtam, hogy egy csepp víz sem fog befolyni, ha kinyitom -, szóval fel kell úsznom a felszínre. Itt ébredtem fel... Éljen a telefoncsörgés!!! Dühös vagyok, mert kíváncsi vagyok, hogy mi lett a vége. Pl. megevett egy cápa, megfulladtam, mégsem úsztam fel a kutyám miatt (ez a legvalósíznűbb) stb. stb. :-(

Ez közel s távol 7 órája volt, de még most is előttem van minden. Tökéletesen fel tudom idézni a helyszíneket, sőt, a szemem előtt vannak a szélfútta "sások", még most is érezni tudom a szelet a kézfejemen stb. stb. stb. Olyan, mintha én (mármint én mint valós személy) ott lettem volna (vagy mintha megtörtént volna ez már velem), annyira valóságos volt. Hihetetlen - erre a következtetésre jutottam. Nem történt semmi nagy dolog az életemben mostanság, ami esetleg pszichésen kiválthatta volna ezt az agyamból. Rólam annyit kell tudni, hogy voltak már különös álmaim, amelyeket mondjuk az esti, félhetes hírekben - néhány nappal később - viszontláttam, de ezen álom más volt. Egy álmomnak sem tulajdonítok akkora jelentőséget, hogy én most a Googlen keressek egy ilyen vagy ehhez hasonló oldalt, nem még hogy be is regisztráljak. :D Lényeg: ez most valamiért, valamiben más, és képes volt rávenni olyan dologra, amit eddig nem tettem volna meg (mert pl. nem érdekel). :-)

Köszönöm szépen, hogy végigolvastátok a kisregényemet. :D Ha valaki tud nekem segíteni, kérem, tegye meg; minden vélemény érdekel, mert ahány ház, annyi szokás.

További szép napot kívánok mindenkinek! :-)

Üdv,
Regina