Az egyik szösszenet a leendő könyvemből és egy vers, amely szintén álom hatására íródott. Ha valaki tudna segíteni a könyv kiadásában, vagy szponzorálásában, az kérem, hogy jelentkezzen. További infók Az éjszaka örvényében c. bejegyzés alatt. Köszönöm.
HOL VAGYTOK MAGYAROK?
(2010-12-06)
Egy idegen ország magyarországi
nagykövetségén járok, és egy csigalépcsőn megyek felfelé, ahol egy magyar
diplomata vár rám. Beinvitál az irodájába, hellyel kínál, még kezet is csókol
nekem, és megkérdezi, kérek-e valamit.
Csak néztem, mint a moziban, micsoda pompa,
fényűzés volt ebben a helyiségben, álmomban sem gondoltam volna, hogy én majd
egy ilyen helyen leszek valamikor. Most pedig hívattak, és olyan emberként
kezeltek, mint aki nagy befolyással bír valami felett.
- Tudja kedves, nagyon örülök, hogy ennyire
a szívén viseli a magyarok sorsát, még hozzánk is eljutott a híre. Úgy
hallottuk, hamarosan Magyarországra látogat. Kérem, hogy álljon ki azokért is hazánkban,
akik valami folytán elszakadtak onnan. Sok magyar van a világban.
Ekkor belém hasított egy gondolat, hogy
milyen sokat tettem a szülőfalumért is, és hálából megutáltak és elüldöztek
onnan. Persze megígértem neki, hiszen valóban fontos, hogy a magyarok, az igazi
magyarok, egymásra találjanak, bárhol is vannak a világban.
Amikor lefelé mentem a lépcsőn, még két
magyarral találkoztam. Az egyik nő volt, a másik férfi. S azt mondták, hogy
mindketten hazamennek.
Kérdeztem tőlük, hogy ha már mennek
Magyarországra, nem vinnének-e el, s akkor nem kellene két repülőre is szállnom,
s ráadásul a spanyol légtér is le van zárva.
A válaszuk az volt, hogy szívesen
elvisznek, de csak Mezőkövesdig.
- Az jó lesz, onnan majd megoldom, hogy
eljussak, ahová akarok. – feleltem.
Megbeszéltük az időpontot, hogy négy nap
múlva indulunk, és a kezembe adtak egy papírt. Az állt rajta, hogy újra
születtem, és az is, hogy nem haltam meg.
Sehogy sem értettem, eltettem a táskámba és
mentem tovább.
- Megy addig fodrászhoz? – szól utánam a
hölgy.
- Nem. Egyedül csinálom meg a hajam, nem
tudom még olyan jól a nyelvet, hogy el tudjam magyarázni, hogy mit is
szeretnék. – válaszoltam.
Amikor leértem a bejárati ajtóhoz, s
kiléptem rajta, egy tolókocsis ismerősömet láttam, aki most rendesen járt, és
hosszú barna haja volt. Más volt a külvilág, mint szokott. Egyszer csak én is
ott találtam magam, olyan volt az egész, mintha egy számítógépes programba
csöppentem volna. Mint az Avatar című filmben. Az ismerős férfi odajött és
boldogan újságolta, hogy nézzem, végre tud járni, s hogy ez micsoda csodálatos
érzés. Csak ketten voltunk magyarok a forgatagban. Aztán eltűnt mellőlem, és én
egy lakásba mentem, ami kicsit ismerős volt.
Egyszer csak két szürke gombolyagszerű
valami vágódott az egyik falba. Szürkék, szőrösek voltak, és kirágták magukat,
lepottyantak a szőnyegre lyukakat hagyva a falban. Talán nyúlra hasonlítottak,
de nem volt se fülük, se lábuk, és mind a két végükön nyílás volt. Sehová sem
tudtam sorolni ezeket az állatias lényeket.
Behunytam a szemem, s egy piacot láttam,
ahol egy kofa apró rózsaszínű ilyen hosszúkás lényeket árult. – A kölykeik
lehetnek. – gondoltam.
Megcsörrent a telefon, még nagyon régi
típusú volt, fekete. Hívattak a királyi palotába.
Báthory László és fia Ifj. Báthori László
neve hangzott még el a telefonban.
- Volt ilyen király? – bizonytalanná
váltam.
Elindultam a rezidencia felé, s mikor
odaértem egy terembe vezettek, ahol egy hatalmas vitorlás hajó makettja állt,
elfoglalt egy jó nagyméretű szobát. A hajó belülről bordó bársonnyal volt
borítva. Oldalára római számok voltak vésve XXVI.
Sírást hallottam valahonnan.
Valahogyan kiszálltam ebből a gépi
világból, és a számítógépem előtt találtam magam. Egy hatalmas boríték feküdt
az asztalon, melyben egy levél volt egy távoli rokontól, és rengeteg fotó, ahol
jártak. Lengyelország, Eger Szépasszonyvölgy és még kétmappányi dokumentum.
Egy férfi lépett mögém, és megkért, hogy
töltsek fel a gépemre néhány képet. Mikor elindult a feltöltés, kiderült, hogy
nem is fotók, hanem egy víz alatti világról készült film került a gépre.
S már a víz alatti városban száguldottam a
kocsimmal, mely egy hatalmas gumimatracon siklott tova. A vízben emberek éltek,
és nem kellett nekik levegőt venniük. Ott sétálgattak, és beintegettek nekem a
kocsiba. A víz szélére értem, a kocsi egy része már kinn volt, a víz még sem
folyt tovább, olyan volt, mint egy vízfal, amit valami láthatatlanul
visszatart. Ekkor kiszakadt a gumimatrac. Magyar fiatalok kerültek oda, hogy
majd segítenek. Szintén magyar régi ismerősöm mondta, hogy segít megragasztani.
(Utoljára Olaszországban dolgozott, hogy
most hogyan került oda?)
Ismét idegen országban sétáltam. Voltak
ismerős helyek, ám mégis azt éreztem, hogy még nem jártam itt. Egy családnál
vendégeskedtem. Talán Amerikában járhattam. Egy nőismerősöm kozmetikushoz készült,
s kérdezte, hogy nem akarok e szétnézni a magyar negyedben.
Boldogan mondtam igent.
Egy állomásra mentünk, ahonnan különös
vonat indult, amilyent még sosem láttam. Aztán leszálltunk, és külön váltunk.
Én elindultam a magyarok lakásai felé. Bekopogtam az első házba és egy házaspár
fogadott, akik ismerősek voltak valahonnan, vagy nagyon hasonlítottak
valakikre. Nagyon örültek nekem, és megköszönték a diót és mákot, amit
Magyarországról hoztam.
(Csak
épp azt nem tudtam, kinek hoztam, hiszen ahol laktam, ott adtam oda.
Valószínűleg ők juttatták tovább a dolgokat.)
Egy kis szobába vezettek, azt mondták,
rendezkedjek be nyugodtan. A nagy asztalon és az íróasztalon is volt egy-egy
bögre. Tejjel, vagy kakaóval. A laptopom az íróasztal mellett a falhoz támasztva
egy fekete táskában pihent, a kézi táskám pedig az íróasztalon.
Hamarosan összeszaladt a szomszédság, és
mindenki csókolgatott, és melegen szorítgatták a kezemet, annyira örültek
nekem.
Az egyik nő, őszes hajú, de nagyon jón
karban, már túllépte a hatvanat, mondta, hogy Piroska testvére. Kérdezte, hogy
van a húga? Nem is értettem, mert a hölgy P.E-re hasonlított nagyon, és azt
gondoltam, hogy az ő rokona.
Több korombeli nő ragadott karon és
magukkal vittek egy közeli parkba, s egymás szavába vágva meséltek. Majd
behívtak az otthonaikba, és én lakásról lakásra jártam.
Az egyik magas nő, barna félhosszú hajjal,
olyan volt, mint egy mostani budapesti ismerősöm, csak 10 évvel későbben,
viszont felőlem érdeklődött. Mondtam neki, hogy nehezen boldogulok a nyelvvel.
Az egyik lakásban egy idős férfi volt, aki
már több mint 50 éve ment el Magyarországról, s a 80 éves bácsi huncutul tette
nekem a szépet.
Egy másik lakásban sok asztal és pad volt.
A ház asszonya mesélte, hogy esküvőre készülnek, s ha tudnék segíteni, akkor
nagyon örülne neki. Elvállaltam.
Még mindig nyüzsögtek körülöttem az
elszármazott magyarok, amikor egy harmincas nő vált ki a tömegből és jött oda,
és hangosan kiabálva a nevemet, azt mondta, hogy nem felejtett ám el.
Én is megismertem. Egy tréningen voltunk
együtt jó tíz évvel ezelőtt. Megöleltük egymást, és hamarosan megtudtam, hogy
milyen sok képesítést szerzett, és fenn hangon el kezdett dicsérni a
többieknek. Már szinte zavarban voltam.
Mondtam nekik, hogy visszajövök ide máskor
is.
Visszamentem abba a házba, ahol a kis
szobában volt a holmim. Az íróasztalon lévő kis fekete, kecses táskámat idegen
emberek figyelték az ajtóból, szinte sugallva, hogy vigyázzak, mert el akarják
lopni.
A két asztalról már négy csészét szedtem
össze, de nem én ittam egyikből sem. Egy csapba öntöttem a tartalmukat. Volt
tea, kávé, tej és forró csoki.
Összeszedtem a dolgaimat, és szóltam a
többieknek, hogy most már el szeretnék menni.
Mondtam, hogy a Vara de Reynél
(Spanyolország, Ibiza) lakom. Kértem, hogy segítsenek, hogyan jutok oda.
Egy fiatal lány vált ki a tömegből, és
először lépcsőkön vitt felfelé a házak között, majd pedig hosszú lépcsőkön
mentünk lefelé, mint amilyen a nagy tereken van, de a grádicsok faragásosak
voltak.
Mikor leértünk egy kerek teret láttam,
melynek a közepén egy hatalmas fémszerű kör alakú szürke test feküdt. A közepén
volt egy gomb és egy lyuk. A lány megnyomta a gombot, a lyukon pedig kijött egy
utazási jegy és nem kellett érte fizetni.
A lány közölte velem, hogy ez a jármű a
leggyorsabb, a föld alatt megy, s hogy majd a második megállónál szálljak
le. (De
jó is lenne, két megálló Amerika és Spanyolország között)
(Három
éjszakai álomtermés, azonban hogy mindig a világban lévő magyarokkal álmodtam,
ez elgondolkodtatott. Az utolsó álom éjszakáján az álomfogóm is úgy döntött,
hogy elhagyja a helyét, pedig nem mozdult a helyéről, mióta itt lakunk. Tehát
idegen energiák jártak a szobában, s ez is egy jel, hogy figyeljek oda, s talán
azért is, hogy most az álomfogó ne szűrje az álmokat, és emlékezzek.
Rengeteg
az álomkép. Most mégis a magyarokra figyelek. Mikor a szigetre jöttem, volt
olyan célom, hogy magam köré gyűjtöm őket, mint egy tyúkanyó. Azonban zsinórban
csak kudarc élmények értek. Vajon hol vannak azok a kedves magyarok, amilyenek
az álmaimban is voltak, s amilyeneket megismertem pl. Floridában? A szigeten
biztos, hogy nincsenek, arról már tudnék.
Szombaton
az üzletben ismét magyar szavak ütötték meg a fülem. Két fiatal srác
beszélgetett, és ki voltak akadva, hogy nincs semmi hús. – Persze hogy nincs.
Itt 4 napos ünnep van most, és majd csak csütörtökön lesznek nyitva az
élelmiszer üzletek.
Köszöntem
nekik (pedig megfogadtam, hogy nem teszem), s mondtam, hogy az ünnepek miatt
elvitték a húst, és a bolt akciózott is, hiszen sokáig zárva lesz. Csak
bámultak rám, s a meglepetéstől még köszönni is elfelejtettek. Mint ahogyan
számos honfitársuk, akikkel a szigeten találkoztam. Itt főként vendégmunkások,
vakációzók, bulira vágyók, szerencsét próbálók vannak. Hogy lenne egy magyar
negyed, arról nem tudok, de ha rajtam múlik, akkor majd lesz.
Az
álmok szerintem arra utalnak, hogy ne adjam fel a hitemet a magyarokban,
bármennyit is csalódtam bennük, az utóbbi időben. Tudom, hogy vannak még rendes
emberek.)
AZ ŐSÖK ÜZENETE
(2010-06-13)
Széttárja zenélő
szárnyait a szél,
zúgó hangján
régmúlt időkről mesél.
Alvó gyermekek,
aranyló fürtjein
holdsugár sétálgat
puha léptein.
Csillagpor hull
égitestek ösvényén,
simogat, ölel lelkednek mezsgyéjén.
Vitorlát bontanak
ősök hajói,
szellemük hada
változást reméli.
Villám ró
aranybetűket az égre.
Szürke
viharkabátjába bújt a nap,
megpihen, és végső
harcra gyűjt erőt.
Álmok lávafolyama
tör felszínre,
belül éget, csapást
mér a tudatra:
- ébredj már ember,
eljött a te időd!
Kommentáld!