...találkoztam a Felső Énemmel... évtizedekkel ezelőtt... és akkor még nem is értettem, hogy mi is történt... Fejlődnöm kellett a megértéshez...

Valami rettenetes félelemben voltam álmomban (és nem álmomban is, hiszen egyedül tartottam el akkoriban négy kislányomat és a legidősebb - akkor beteg - kislányom két kislányát, az első Unokáimat, igaz, ez csak két év volt...), állandó rettegésben, hogy hogyan tudok megfelelni ennek a kihívásnak...

   Jött egy valaki, és szólt, hogy de menjek már, mert várnak... és olyan mélységes szégyenérzettel, kisebbségi érzettel, megrendüléssel, és mindenféle önostorozó érzéssel közeledtem afelé a nem is szoba felé, hanem egy végtelen térben, csodálatos drapériák, fátylak között feküdt, hatalmas legyezőkkel legyezték csodálatos entitások... az énem... én feküdtem ott, csak hát ott nem 42 kg. voltam, hanem valami csodálatosan szép, és éreztem, hogy mennyivel több tőlem...

Rám nézett... végigmért, és sokáig nézett... "-Nőlj föl!-" mondta, és egy kézmozdulattal jelezte, hogy menjek... ennyi volt...

   Megalázva éreztem magam, kiüresedve, megszégyenülve; magam sem tudtam, miért...

   A Kozmikus Fejlődési Létspirálon való fejlődésem menetének megfelelően értettem meg fokozatosan az ott megnyilvánuló szimbólumokat...

   Azok a fátylak, drapériák, melyek lehet, csodaszépek voltak, de eltakarták előlem a Végtelen Lehetőségeket... és annyira méltatlannak éreztem önmagam akkoriban a boldogságra, a jólétre, a szépségre, hogy ez az energia itatott át teljesen, és ezt vetítettem ki a környezetemre...Görcsösen Akartam Jó Anya lenni, aki egyedül is képes, de közben fene mód sajnáltam magam... Azok a Legyezők... Örvényeket keltettek... és nekem is jutott belőle... Hatalmas energia... ami utána fizikai szinten is manifesztálódott... de ez már egy másik történet...

   Ma már tudom, hogy Önmagomhoz kell fölnőjek, ahhoz a természetes nagysághoz és szépséghez, amilyenek mindannyian vagyunk...  és hát... növögetek, növögetek... Veled együtt, ki most e sorokat olvasod Kedves, tündéri Útjainkon, könnyek, kínok, mosolyok, kacagások, fájdalmak és boldogságosságok között...

Most ennyi jutott eszembe...

Köszönöm, hogy itt lehettem...

Áldott, örömteli Hetet kívánok Neked!

Tündérörömöleléssel: RaSu TündérAnya

Kozmikus TündérAnyák Klub  tunderanyak.network.hu